2004-11-19

Fábry Egerszegen | Humuristo hungara en mia urbo

Hétfőn meglátogatta kies városunkat Fábry Sándor. A moziban volt; kezdés előtt kb. két órával mentem jegyet venni. Még kaptam, de már nem sok volt. Mit mondjak...nem érte meg azt a 1990 forintot. Sok olyan poént mondott, amit már mindenki betéve tud, aki nézi a show-t (így én is). Sokszor nem tudta hogy mit mondjon, ekkor a közönség segítségét kérte, aki (ami? amely?) persze nem tudta, hogy mit szeretne hallani. Bár én politikailag (már amennyire ő megnyilvánul ebben a témában) egyérteni látszom Fábry Sándorral, de azt megfigyeltem, hogy amikor politizált (nem sokat azon az estén), akkor csak a közösség egyik fele tapsolt, és az se valami hangosan. Tehát a taps nem volt egyöntetű ilyenkor... A fenti kritikám ellenére jó volt a műsor, sőt: a közönség többi fele többet nevetett, mint én - valamilyen szinten én is "humorista" vagyok, vagy legalábbis próbálkozom néha paródiákkal (ezt apámtól és nagyapámtól örököltem), tehát talán azért nem nevettem annyit, mert "szakmai szemmel hallgattam"... csak hogy a képzavarokat szaporítsam... :). Csak éppen nem ért meg annyi pénzt. Mondjuk a jegyár feléért nem lettem volna ennyire kritikus... :)

Lunde vizitis mian belan urbon fama hungara humuristo. Li programis en la kinejo; mi sukcesis aĉeti bileton proksimume du horojn antaŭ la komenco. (Ne estis jam tiom multaj biletoj...) Kion mi diru...? Ĝi ne valoris tiujn 1990 forintojn. Li diris multajn poentojn, kiujn jam konas tiuj, kiuj regule rigardas lian televidan programon. En multaj kazoj li ne sciis, kion li diru, tiam li demandis la publikon, pri kio ĝi parolu, sed mem la publiko ne povis diri, pri kio ĝi estus scivola... :) Kvankam politike mi ŝajnas konsenti kun li (malgraŭ mi diras tion, ke li maloftege publikas sin politike), mi observis, ke dum ĉi tiu vespero nur unu parto de la publiko aplaŭdis je ĉi tiuj politikaj diritaĵoj (ne tiom multaj dum tiu vespero). Malgraŭ mia supra kritiko la programo estis bonega, eĉ: la plimulto de la publiko pli ofte ridis, ol mi, eble pro tio, ke mi observis tiujn poentojn "fake" (ja ankaŭ mi kutimas malofte okupiĝi kun humurismo - almenaŭ kun parodioj, kiel mia patro estas, kaj avo estis ankaŭ bonaj parodistoj neprofesia). Do ĝi estis bone, sed ne pro tiom multe da monoj... Post ekzemple la duono de tiu prezo mi ne estintus tiom kritika... :)

Címkék: , ,

0 Commentarios:

Megjegyzés küldése

<< Home